Bejelentkezés
Soha nem osztjuk meg az e-mailedet senki mással.
Jelszó visszaállítása

Írja be e-mail címét, és küldünk egy linket a jelszó visszaállításához.

Vissza a bejelentkezéshez
Viggo Mortensen

Viggo Mortensen

Életrajz

Viggo Peter Mortensen 1958. október 20-án született New Yorkban, édesapja dán, édesanyja amerikai. Két testvére van. A család nem sokkal születése után Dél-Amerikába költözött. Hét évesen szülei egy szigorú bentlakásos argentínai iskolába iratták, azonban tizenegy éves korában szülei válását követően apjával visszaköltözött az Államokba. A Watertow High School falai között folytatta tanulmányait, kiváló érdemjegyeket szerzett, és a sportok terén is jeleskedett. 1976-ban iratkozott be a New York-i St. Lawrence Egyetemre, majd a diploma megszerzése után Dániába költözött, ahol írni kezdett, emellett pedig kikötői munkásként és virágárusként is dolgozott. 1982-ben visszaköltözött New Yorkba ahol színészkurzusokat látogatott. A mozivásznon az 1985-ös Harrison Ford nevével fémjelzett A kis szemtanúban debütált. Bár a szerep nem hozta meg számára az áttörést, azonban megnyílni látszottak Hollywood addig zárt ajtói. 1987-ben a nagyobb lehetőségek reményében Los Angelesbe költözött, ahol csakhamar szerepet kapott a Salvation!: Have You Said Your Prayers Today? című filmben. Több kisebb produkció után 1991-ben lehetőséget kapott a Sean Penn rendezésében bemutatott Indián vérben (1991), 1993-ban pedig már Al Pacino oldalán játszott a Carlito útja című filmben. Ezt követően olyan alkotásokban láthattuk, mint a The Portrait of a Lady Nicole Kidmannel, a Tökéletes gyilkosság (1998) vagy a Séta a Holdon (1999). Karrierjének fordulópontját a hatalmas kritikai- és közönségsikernek örvendő A Gyűrűk Ura trilógia jelentette, melynek mindhárom részében Aragorn szerepében láthattuk (A Gyűrűk Ura: A gyűrű szövetsége – 2001, A Gyűrűk Ura: A két torony – 2002, A Gyűrűk Ura: A király visszatér – 2003). Ezt követően feltűnt többek között a Hidalgo - A tűz óceánja (2004), az Erőszakos múlt (2005), Az út (2009) és az Eastern promises - Gyilkos ígéretek (2007) című filmekben is. Utóbbiban nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölte az Akadémia. A mai napi gyarkan ír verseket. A színészet és az írás mellett szabadidejében fest és énekel. 1987-től 11 évig volt házas Exene Cervenkával, akitől egy fiat született.

  • Ismert: Acting
  • Születésnap: 1958-10-20
  • Születési hely: Watertown, New York, USA
  • Más néven: Viggo Peter Mortensen Jr., Вигго Мортенсен, 비고 모텐슨, 维戈·莫滕森, ヴィゴ・モーテンセン, Вігго Мортенсен

Filmek listája Viggo Mortensen